Az általunk oktatott kismama jóga légzőgyakorlatai, jóga pózai (ászanái) Indiából, a jóga hazájából származnak. Emellett a „Birthlight” módszer megalkotója, Barbara Freedman a természeti népek várandós és vajúdó asszonyaitól „eltanult” mozdulataival, technikáival egyaránt gazdagította a foglalkozások felépítését.
A kismama jóga célja nem más, mint a jógáé, vagyis az emberi lelket, tudatot magasabb szintre emelni és egységgé forrasztani a magasabb szintű energiákkal és tudással.
A kismama foglalkozások specialitása abban rejlik, hogy figyelembe veszi a várandósság során megváltozott fizikai, lelki és tudati igényeket és a változás időszakában bekövetkező másfokú terhelhetőséget. Fontos célja, hogy a kismama hangulatát, közérzetét és fizikai állapotát ne csak a várandósság ideje alatt segítse, hanem a vajúdás és a szülés során is. A rendszeres óralátogatások hatására kialakuló lelki nyugalom, csökkenő mozgásszervi fájdalmak (hátfájás, derékfájás, stb.), és stabilabb elmeállapot nagy segítséget nyújtanak a várandósság második trimeszterétől.
Fizikai szinten elsősorban a várandósság során nagyobb terhelésnek kitett hátizmokat, deréktájéki izmokat dolgoztatjuk meg az órákon, de szerephez jut a karok és a lábak erősítése is. Emellett sor kerül légzőgyaorlatokra, mely a nyugodtabb elmeállapotot, a letisztultabb belső békét segítik (ezen belül vajúdás alatti légzéstechnikákra is). Az óra elhagyhatatlan része a gátizom torna, mely során a medencealap izomzatát készítjük fel a szülésre, valamint a szülés utáni könnyebb regenerálódásra. A 90 perces órát egy kellemes relaxációval zárjuk, amely során elmélyülnek az órán átélt megtapasztalások, és mely után a kismamák kipihenten, új erőre kapva térhetnek vissza napi teendőik közé.
Elsődleges fizikai hatások:
- csökkenthető, illetve megszüntethető az izomzat gyengeségéből és a nagyobb megterhelésből eredő deréktájéki fájdalom;
- megelőzhető a visszeresség kialakulása,
- oldható a gyomorégés,
- kedvezően hat a végtagok ödémásodásra,
- serkentjük az emésztést és fokozzuk a méregtelenítő folyamatokat,
- lazítja a csípőizületeket, megőrzi, vagy fejleszti a gerinc rugalmasságát,
- energikusabbá tesz
Mentális szinten:
- közérzet és hangulatjavító hatású,
- önbizalmat ad, mely nem csak a várandósság, de a szülés során is nagy hasznára válik a kismamának,
- segítségével megkezdődik és elmélyül a baba és a mama közötti kommunikáció már az anyaméhben is,
- a kismama tudatosabbá válik, jobban megismeri saját testének és babájának igényeit és jelzéseit,
- lehetővé teszi a kismamaság mélyebb megélését, a befelé figyelést,
- kiküszöbölhetővé teszi az érzelmi hullámzásokat, stabilabb lelki és elmeállapotot biztosít,
- a kismama mentálisan felkészül a szülésre és már az órákon elsajátít olyan légzéstechnikákat, mely a könnyebb vajúdást és szülést segítik (akkor már rutinból)
A 90 perces foglalkozás menete:
- Ráhangolódás (mely segít „megérkezni” az órára mentálisan is)
- Bemelegítés (felkészülünk a jógagyakorlásra)
- Jógagyakorlatok
- Légzőtechnikák (a pillanatnyi ellazulásért és nyugalomért, valamint a vajúdás alatti technikák elmélyítése céljából)
- Gátizom torna
- Relaxáció
Fontos tudni a kismama jógafoglalkozás megkezdése előtt:
- A kismama jóga a várandósság 14. hete után vehető igénybe egészen a várandósság végéig (kivéve, ha az orvosod valami oknál fogva átmenetileg eltilt a mozgástól)!
- Az első foglalkozás előtt konzultálj orvosoddal, hogy javasolja-e számodra ezt a fajta testmozgást! (Elmondhatod, hogy kifejezetten kismamáknak felépített foglalkozásokról van szó, melyek nem megerőltetők áldott állapotban sem, ugyanakkor hatásukkal érzelmileg és lelkileg is kiegyensúlyozottabbá tesznek, mely segíti többek között a szülés alatti kommunikációt és megközelíthetőséget is! Nem tartalmaznak hosszan kitartott pózokat, erős hátrahajlásokat, csavarásokat, fordított testhelyzeteket, hasizom erősítéseket, mint a klasszikus jógafoglalkozások, inkább dinamikusabb, de könnyed mozdulatokat. )
Amit biztosítunk:
- polifoam,
- takaró,
- ülőpárna,
- kellemes, nyugodt légkör,
- felkészült oktató
Amit hozz magaddal:
- A gondozási kiskönyvet (Nem fogjuk ellenőrizni, de mindig jó, ha nálad van!)
- Kényelmes viselet. Lehetőleg 2 réteget hozz magaddal (rövid ujjú, hosszú ujjú felső), hogy saját hőérzetednek megfelelően öltözhess az órán.
- Folyadékot nyugodtan behozhatsz a terembe, de kérjük, hogy mindenképpen zárható fedelű palackban legyen.
- Esetleg törölköző.
Első alkalommal bejelentkezés szükséges az alábbi telefonszámon! Ugyanezen az elérhetőségen szívesen válaszolunk kérdéseidre is!
Szeretettel várlak jógafoglalkozásunkon!
Dudicsné Kovács Szilvia
Kismama jógaoktató
06 30 512 6292
|